ÜGYVÉDI IRODÁNK
FŐBB SZAKTERÜLETEINK
ÜGYVÉD HIVATÁSBELI SZABÁLYOK
ÜGYTÍPUSOK ÜGYVÉD PRAXISÁBAN
ÜGYVÉD TEVÉKENYSÉGE
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE ÉS ALKOTMÁNYOS JOGOK >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE: ALKOTMÁNYJOGI PANASZ >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGÉVEL KAPCSOLATOS INDÍTVÁNY >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE ÉS ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI DÖNTÉSEK >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE ÉS KORÁBBI DÖNTÉSEK >>>
ÜGYVÉD KÖTELEZŐ KAMARAI TAGSÁG >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE: A DÖNTÉS >>>
ÜGYVÉD ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ELŐTT
ÜGYVÉD ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG ÉS MÁS ALKOTMÁNYOS JOGOK Az ügyvédekről szóló törvény összeférhetetlenségre vonatkozó szabályaival kapcsolatban előterjesztett indítványban sérelmezték, hogy az ügyvéd két évig nem járhat el annál a nyomozó hatóságnál, amelynél korábban a nyomozó hatóság tagja volt. Az indítványozó álláspontja szerint a rendelkezés ezen része sérti a vállalkozáshoz való jogot, a gazdasági verseny szabadságát, ellentétes a védelemhez való joggal, továbbá a diszkrimináció tilalmába ütközik. Az ügyvédi törvénynek a megbízással kapcsolatos szabályai közül a jogállamiságot sértőnek találta azon szövegrészeket, melyek korlátozzák az ügyvédi megbízás elvállalását a korábbi munkáltatóval szemben.
ÜGYVÉD ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG ALKOTMÁNYJOGI PANASZ Az indítványozó alkotmányjogi panaszt is előterjesztett, tekintettel arra, hogy a nyomozó hatóság elutasította a büntetőeljárásban védőügyvédként benyújtott meghatalmazását, valamint az általa adott helyettesítési megbízást, arra hivatkozva, hogy korábban rendőrtiszt volt. Az intézkedés ellen jogorvoslattal élt indítványozó indokolásában előadta, hogy a nyomozó hatóság előtt nem került sor személyes eljárására, helyettesével szemben pedig nem álltak fenn olyan okok, amely alapot szolgáltathatott volna kizárására. A jogorvoslat nem járt eredménnyel.
ÜGYVÉD ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG ÉS MÁS ALKOTMÁNYOS JOGOK Az Alkotmánybíróságtól mindezek alapján kérte annak megállapítását, hogy az Ütv. összeférhetetlenségre vonatkozó érintett rendelkezései az eljárásban nem alkalmazhatók, tekintettel arra, hogy a nyomozó hatóságnak nincsenek igazságszolgáltatási jellegű döntési feladatai.
ÜGYVÉD ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG ÉS ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG DÖNTÉSE Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügyvédi összeférhetetlenséggel kapcsolatos indítvány nem megalapozott az alábbiakra tekintettel: Az ügyvédi törvény hatályba lépése előtti szabályozás a jelenleginél szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat tartalmazott, amelyek alapján az ügyvédi kamarai tagság megszerzését követően 2 évig nem csak a volt bírók és ügyészek nem járhattak el annál a bíróságnál vagy ügyészségnél, ahol ezen feladataikat ellátták, hanem vonatkozott a korlátozás azokra is, akik korábban hatóságnál érdemi ügyintézők voltak.
ÜGYVÉD ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG KORÁBBI DÖNTÉSEJ Az Alkotmánybíróság az ügyvédekre irányadó korábbi szabályozással kapcsolatban már vizsgálta, hogy sérti-e a vállalkozáshoz való jogot, a gazdasági verseny szabadságát, a védelemhez való jogot, valamint azt is, hogy a diszkrimináció tilalmába ütközik-e. Az akkori vizsgálat eredményeként megállapításra került, hogy a „más érdemi ügyintéző” tekintetében alkotmányellenes a kizárási szabály, ennek megfelelően a rendelkezés ezen részét megsemmisítették, ugyanakkor az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az összeférhetetlenségi szabályok „olyan hivatal- és foglalkozásváltási esetekre vonatkoznak, amelyek eljárásjogi státusváltással, eljárásjogi szerepváltással függenek össze.”
Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint jelen esetben nem áll fenn res iudicata, tekintettel arra, hogy nem azonos jogszabállyal – csak érdemben azonos tartalmú rendelkezésével – kapcsolatban terjesztették elő az indítványt. Fenntartotta azonban az érdemben hasonló rendelkezésekkel kapcsolatban hozott korábbi határozataiban foglaltakat.
Az Alkotmánybíróság korábban már többször ismertetett álláspontja szerint a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alapjog egyik aspektusának tekinthető, a jog érvényesülésének jelen esetben az tekinthető, ha az állam nem akadályozza meg, nem teszi lehetetlenné a vállalkozóvá válást. Vagyis a foglalkozáshoz és vállalkozáshoz való jog korlátozásának leginkább az minősül, ha az emberek valamely tevékenység folytatását nem választhatják.
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az ügyvédekről szóló törvény érintett rendelkezései nem teszik lehetetlenné az ügyvédi hivatás választását azok számára sem, akik korábban bírók, ügyészek, vagy nyomozó hatóság tagjai voltak. Az ügyvédi hivatást mint szellemi foglalkozásként folytatott magántevékenységet sajátos jellege és garanciális okok miatt indokolt elkülöníteni a közhatalomtól
ÜGYVÉD KÖTELEZŐ KAMARAI TAGSÁG Az ügyvédek kötelező kamarai tagságával kapcsolatban rögzítették, hogy a foglalkozás gyakorlásának szabályai törvényben szabályozottak. Az ügyvédi hivatás választásakor az érintettek a szigorúbb szabályozás ismeretében döntenek, egyúttal elfogadják a vonatkozó előírásokat.
ÜGYVÉD ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG DÖNTÉS Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ügyvédre irányadó összeférhetetlenségi szabályok, melyek meghatározott ideig érvényesülnek az ügyvédi hivatás függetlenségét hivatottak biztosítani, hiszen ezáltal biztosított több alkotmányos alapjog érvényesítése. Egyúttal jelen szabályok megalkotásával és következetes alkalmazásával kizárta a jogalkotó azt is, hogy jogszerűtlen, a megbízó érdekeivel ellentétes ügyvédi képviselet valósulhasson meg. Az indítvány tárgyát képező ügyvédi összeférhetetlenségi szabályok nem általános tilalmat fogalmaznak meg, hanem csupán azt zárják ki, hogy meghatározott időszakban, meghatározott nyomozó hatóságnál eljárjon az a személy, aki korábban a nyomozó hatóság tagja volt.
Az Alkotmánybíróság döntése szerint az alapjogok korlátozása nem minősül alkotmányellenesnek abban az esetben, ha arra a szükségesség és arányosság követelményeinek szem előtt tartásával kerül sor. Az Alkotmánybíróság a korábban kifejtettekre tekintettel megállapította, hogy a szóban forgó ügyvédi összeférhetetlenségre vonatkozó rendelkezés a foglalkozás gyakorlása során megvalósuló időleges és részleges korlátozásnak minősül, ezért nem alkotmányellenes.
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE ÉS ALKOTMÁNYOS JOGOK >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE: ALKOTMÁNYJOGI PANASZ >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGÉVEL KAPCSOLATOS INDÍTVÁNY >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE ÉS ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI DÖNTÉSEK >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE ÉS KORÁBBI DÖNTÉSEK >>>
ÜGYVÉD KÖTELEZŐ KAMARAI TAGSÁG >>>
ÜGYVÉD 0SSZEFÉRHETETLENSÉGE: A DÖNTÉS >>>
Cikk elküldése e-mailben
Az alábbi elektronikus formanyomtatvány kitöltésével '' című cikkünket elküldheti ismerőse vagy saját e-mail címére.
Amennyiben cikkünket saját e-mail címére kívánja elküldeni, úgy kérjük töltse ki a 'Saját nevem' és a 'Saját e-mail címem' mezőket.
Amennyiben ismerősének is el kívánja küldeni a cikket, úgy töltse ki a 'Címzett neve' és a 'Címzett e-mail címe' rovatokat.